Beteg gyerekek miatt növesztette meg a haját a kisfiú

A haj nem csak a szépség és a harmónia alapja, de az egészségé is. Minden értelemben.

Ezt érezte meg egy amerikai kisfiú, Thomas Moore két évvel ezelőtt, amikor édesanyjával egy ötéves kislány videóját nézték meg.

hajdonor1.jpg

 

A kicsi lánynak kihullott a haja a kemoterápia következményeként, ezért az akkor mindössze nyolc esztendős Thomas úgy döntött, elkezdi növeszteni a haját, hogy a pici lánynak is jusson belőle.
– Nem határozta el, hogy meddig növeszti – mondta a Buzzfeed-nek a fiú nagynénje –, egyszerűen csak azt akarta, hogy a kislány boldog legyen. Ahogy nőtt, úgy lett egyre nagyobb a sörénye, végül be kellett fonni, mert már kezelhetetlen volt a hajkoronája.

 

hajdonor2.jpg
Thomas haját nemrég vágták le, a Twitteren 55 ezren osztották meg az eseményt, a kisfiú egészen különlegesen dús hajából három parókát tudtak készíteni beteg gyermekek számára.

 

hajdonor3.jpg


(Fotó és forrás: Buzzfeed)

 

 

 

Próbáld ki a Sentireet és legyen csodaszép hajkoronád:

 

Termékvásárlás

Top